HANNAH

A Hannah című film egy csodálatra méltó és különleges nő történetét meséli el, akinek helytállása példaértékű egy olyan korszakban, amikor a női szerepek nagy változáson mentek keresztül.

A korszak egyedülálló dokumentációja ez a film. A tibeti buddhizmus az elmúlt 50 évben jelent meg Nyugaton, a hatvanas évek idealizmusából bontakozott ki, amikor az emberek meg akarták ismerni a tudatukat, de arra jutottak, hogy a drogok nem adják meg a keresett válaszokat. Ekkor egy maroknyi hippi találkozott Indiában néhány tibeti menekülttel, és ez a találkozás új dimenziókat nyitott számukra. Felismerték, hogy az ősi gyakorlatok elsajátításával elérhetik az áhított célt, és felfedezhetik az ismeretlent.

Ebből a tömegből emelkedett ki Hannah és Ole, akik mély megértésüknek köszönhetően képesek voltak megosztani tapasztalataikat és inspirálni másokat is. Legfőbb tanítójuk, a 16. Karmapa útmutatását követve nemcsak érthetővé tették a tibeti buddhista tanításokat a kritikus gondolkodású nyugati emberek számára, hanem olyan helyekre is elvitték a buddhizmust, ahová más tanítók a veszélyek miatt nem merészkedtek.

E film elkészítésével egy páratlan buddhista dokumentumfilmet szerettünk volna alkotni. Egy olyat, amely nem csupán Hannah és Ole munkájának inspirációját, és az ebből fakadó szabadságot mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan élhetjük meg a buddhista tanításokat a modern, nyugati társadalomban.

Bejártuk Indiát, Nepált, a Távol-Keletet és Európát azért, hogy interjúkat készítsünk, valamint rekonstrukciókon keresztül hozzunk létre egy élő dokumentumfilmet, amely Hannah és Ole több mint 35 éves aktivitását mutatja be. Ám mindenekelőtt annak a nőnek az erejét és inspirációját szeretnénk átadni, aki egyedülálló volt abban, amit elért, és abban, ahogyan élt.

Ennek az elhatározásnak az eredménye ez a film, amely mind tartalmában, mind stílusában vibrálóan gazdag, és amely egy káprázatos nő életéről és azon odaadásáról szól, amellyel életét a buddhizmusnak szentelte.